Végetért az Év Anyavállalata 2010 verseny. Szeretném mégegyszer megköszönni mindenkinek, aki szavazott rám. Ugyan nem én kaptam a legtöbb szavazatot, de a szakmai zsűri “egyértelmű fölénnyel” engem választott legjobbnak. És ez nekem sokkal többet ér…
A blogot március elején indítottam, sok-sok tervezgetés és előkészületi munka után. Először azt gondoltam, hogy offline módban száz százalékosan előkészítem a blogot és csak utána teszem online módba. Szerencsére úgy alakult, hogy xjs barátom – az online specialista, aki mindvégig segített és még most is segít nekem – nem volt szívbajos, fogta és feltette a netre a blogot. Innentől nem volt tovább varia, nyomni kellett, ahogy a csövön kifért. És így utólag már tudom, hogy nincs más megoldás: csinálni kell, még akkor is, ha nem tökéletes, mert tökéletes sohasem lesz, maximum törekedni lehet rá. És ez az élet más területén is igaz, ne halogassatok semmit!
És most nagyon örülök, hogy az indulás után két hónappal kaptam egy szakmai elismerést, ez nekem nagyon fontos és rengeteg erőt ad. Remélem, Ti is velem örültök. Egyet ígérhetek: a színvonalból nem engedek.
A verseny hivatalos végeredményét itt tudjátok megnézni.
Kapcsolódó posztok:
- Interjú velem a Lánchíd Rádióban 2010. augusztus 17. kedd
- Kamilla reggel óta a nappaliban lakik 2010. március 1. hétfő
- Dekoráljunk tökkel 2010. november 1. hétfő
- Romvári Márton festményei a Kempinskiben 2010. június 2. szerda
- Romvári Márton festőművész kiállítása 2010. március 6. szombat




Gratulálok! Nagyon megérdemelted!
Üdv.
Köszönöm, kedves vagy!
Nagggyon gratulálok!!!!! Jó helyre került az elismerés, tényleg színvonalas a blogod minden szempontból. Egy ilyen specialista nekem is nagyon kéne, annyi ötletem lenne és nem értek hozzá informatikailag, de most nem ez a fontos, téged ünneplünk! Még egyszer gratula és további sikereket!
Ui: a halogatással kapcsolatban teljesen igazad van, nem kell tökéletesnek lenni, csak “elég jó”-nak:)
Köszi Kinga! Igyekszem, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Azt hiszem, a saját elvárásaimnak a legnehezebb megfelelni…:)