Így kezdtem el futni

2015. 05. 27. | | életmód

Így kezdtem el futni

Mostanáig meg voltam róla győződve, hogy nem tudok futni. A futás az a sport, ami abszolút nem nekem való. Bármi jöhet, csak a futás ne. Itt lakom a Duna mellett, tök szép környezetben és még egyszer sem futottam. Pedig adott a környék, én több mint egy évtizede mégis hárítok. Fejben ugyan már többször eljátszottam a gondolattal, hogy majd én is fogok futni, csodáltam az ismerőseimet, akik futni járnak, de mindig megnyugtattam magam, hogy ez nem nekem való. Aztán jött az az időszak, hogy ilyeneket mondogattam: Én is akarok futni! vagy: De jó lenne futni! És csak ábrándoztam tovább.

Elkezdeni futni nem lehet úgy, hogy majd egyszer, majd jövő héten vagy a jövő hónap elsején elkezdem. Csak úgy lehet, hogy most húzom a cipőt és indulok. Nekem ez a “most” pünkösd hétfőn volt. Amíg a lányom táncolni volt, felhúztam a futócipellőmet és kiléptem a kapun. Pokoli nagy lépés volt és őrületesen nehéz is, de nagyon örülök, hogy megtettem. Összesen 2 km-t bírtam futni és gyalogolni felváltva, miközben úgy éreztem, hiába akarok többet futni, nem tudok, nem kapok levegőt, ólomnehezek a kezeim, a lábaim és különben is összeesek, lepisilnek majd a kutyák az út szélén. Valahogy végigvánszorogtam ezt az első két kilométert és elégedetten tértem haza. Elkezdtem és ennek örömére azonnal rohantam a súlyzókért.

Hogy mi volt a motivációm? Szombaton akartam venni magamnak egy karra tehető telefontokot, de a pasim kivette a kezemből, hogy nem vehetem meg, mert nem futok. Mondtam, hogy én már elméletben futok, már mindjárt indulok, van futócipőm is és lelkileg tök rajta vagyok, higgye el, nekem kell ez a tok, csak ez hiányzik ahhoz, hogy végre elkezdjem, nem foszthat meg ettől. Különben is hová teszem az okostelót, ami méri a kilométereket, az időt stb… – Nem kell, nem futsz. Majd ha futsz, megveszem neked. – ez volt a válasz. És abban a pillanatban tudtam, hogy futni fogok. Nem a tok miatt. Hanem azért, mert a “nem futsz” olyan sötéten hangzott, olyan vészjóslóan lebegett a fejem felett, hogy megijedtem. Az utóbbi pár hónapban valóban hanyagoltam a sportolást, csak jógázni jártam el hébe-hóba, a téli konditermezés is abbamaradt és persze a kifogás mindig a sok meló volt.

Egyébként kedden is voltam futni, kicsit messzebbre merészkedtem, összesen 5 km-t futottam és néha gyalogoltam egy-egy percet, ami még mindig szánalmas, de a lényeg, hogy érzem: menni fog. Most reggel indultam el, sütött a nap, nem is nagyon találkoztam senkivel, csak pár reggeli kutyasétáltatóval, szóval igazán jó élmény volt. Nem akarok maratont futni, sőt semmilyen futóversenyre nem készülök, csak élvezni akarom. Ennek érdekében remek futó appokat töltöttem le a telómra, edzésterv is van hozzá, holnaptól e szerint haladok. A tervem az, hogy hetente 4-5 napot futok, utána súlyzós edzés és nyújtás, plusz hetente 2 nap jóga.

És hogy miért mondom el ezt Nektek? Mert most, hogy elmondtam, muszáj lesz betartanom. Tök ciki lenne, ha feladnám. Ez is egy remek motiváció. És azt is remélem, hogy az én történetem inspirál majd Titeket, hogy rendszeresen sportoljatok, találjátok meg a saját célotokat és a motivációt. Ja, és ne egyetek annyi szénhidrátot. :)

8 komment

  1. Zorka szerint:

    Büszke vagyok rád, Mami! :) :)

  2. mese szerint:

    Viki, hatalmas nagy gratula!!! :)

  3. Hella szerint:

    Gratulálok! Hajrá Viki! :-) Lehet, hogy még egyszer én is futni fogok???

  4. Aletta szerint:

    Én sosem fogok futni Viki, de értem, amit írsz. Én 3 hónapja kezdtem el életmódot váltani, amit 10 év után sikerült agyban is elindítanom és azóta tartom magam, de én csak akkor posztolom majd, ha rólam is lehet végre ilyen csini képet készíteni a bejegyzéshez. Annyit elárulok, hogy már félúton járok amúgy, még ha nem is futócipellőben. :-)